Elkészítettem én is a listámat. A falisták térképpel menüpontból ezentúl elérhető. Rá kellett már szánnom magam, hogy ne sikkadjanak el a találatok a gyarapodó blogbejegyzések tömegében. Csak a saját találatokról vezetem majd, a már jegyzett fák felkeresését nem rögzítem.
2009. szeptember 25., péntek
2009. szeptember 19., szombat
Sasrét, Csertő
Panna erdei iskolában volt Sasréten, így amikor érte mentünk útba ejtettem a rét öreg tölgyét. Az erdei kincseskönyv 628 cm kerületet jegyez, a dendrománia 2003-as mérése 609-et. Kiváncsi voltam én mit mérek így 6 év után. Ahogy megpillantottam a fát az első benyomásom az volt, hogy szép, de nem néz ki hatszázasnak. Lódarazsak lakják, vészjósló moraj a zúgásuk a fa közelében, de kicsit hűvösebb az idő, így nem voltak túl élénkek. Én akárhogy mértem nem sikerült 600 feletti kerületet összehoznom. Nekem 580-590 körüli értéket mutatott a szalag. Talán nem voltam elég elnéző, és nem mértem bele egy dudort, ami egy egykori bekérgesedett ágcsonk:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhNaFmjzNUNlGrVNFV5vfMbH5nor7_EtS-WSNVBSyF0v_cr54cAjIQpk3VjUey9EUF9MZAuYh07IoFVQduAl1aTpdTIG6heQePNBIb3sGE4_gJPTUth9aDkGRaJowUlzdyhU-VsnK571B4/s400/DSCF5354ek.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEit6gGC3ZtkcUD-Y_ye4DyMMwxaY8so-H_JUnALrJersnjUmnexgP9Ca0S82PGXkALuW6jLJXZEK7-y3tPPLt8wsXtbUIzYrWohs0TJ2pGPmsSSe3BVbyOU-tYsvS9XLq0a4xKCedngWhY/s400/DSCF5337e_k.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiUE2u__m3mNeEgTr1FTo4HK_GL5oFpNTm_53C5ALEKsLwWxS7K2zyPZofpCUx6u609-p2NBZRyJh3uCKtxyg1oDpoQNmFv5H_eJaPd0Co8GI9NdOVupnf6TGsKauseOfnmBGXG3L-DAyg/s400/DSCF5338ek.jpg)
Szombat délelőtt (amíg otthon megfőtt az ebéd) bringára pattantam, és a tőlünk földes úton 3 km-re lévő Csertőre tekertem. Útközben a kis halastó mellől két Rétisast vertem fel, sajnos mire előkaptam a gépet már csak a farkukat fotózhattam. Egyre többször kerülnek szem elé felénk, akárcsak a Holló, ami kifejezetten gyakori, és szinte minden kiránduláson hallható rekedt károgása a magasból. Csertőn kastélypark is van szép fákkal, de sajnos bejutni majdnem lehetetlen. Talán majd egyszer bekönyörgöm magam. Addig is a falu környékét vettem célba, bár sok reményt nem fűztem az úthoz. A falu egykori legelője teljesen elcserjésedett, pechemre akác/kökény eleggyel, így beszereztem némi fájdalmas emlékeztetőt amíg végigküzdöttem magam. A szokásos bükk/tölgy/juhar/gyertyán elegy, de mind listás méret alatt. A földes út mellett viszont egy jókora Mezei juhar áll. Egykor szép, formás fa lehetett, 6 főága volt, mára ez kettőre fogyatkozott. A kerülete 399 cm ( 46° 6'9.16"É, 17°48'24.70"K):
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjmLnQNodIILpY7gOOVkp8xFOMvWW8EXQISQLHfQUeLQQLLqzkHTWZW_vmvj6eNOitatZFzVaIdm2LL13ByO7RzKK8WmhKC9O465YQoMzTsFX1qP3Rl4rt_DN8gEBl8ud4_yOBoUNt6bv4/s400/DSCF5368E.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjLcYXda1-WE_RYtXsJ1QIjJ6t5EZIav-O8JJuxeJ9mUgmP18SZQ9ywjDVxEXRwZq_hmwm4HM0hqpvCGJRVaglu9hDyVk726OY28dWw57SwG-vDcCPbrOpbAU2MTairaRmNjMRYkVgy15s/s400/DSCF5379E.jpg)
A tavaszi 10 kullancs óta bevezett világos nadrág, és ragasztószallaggal erősített betűrt zokni bevált. Jópár kullancsparadicsomot megjártam azóta, és egyetlen egy sem jutott át a védelmi vonalon (a nadrágszáramon ma is elvérzett pár darab). Igaz hogy a legfrissebb túradivatnak nem felelek meg, de már kinőttem a szégyenlős korból :)
Sütkérező C-betűs lepke:
2009. szeptember 5., szombat
Vásárosbéc körül
Vásárosbécen már jártam, sok szép öreg fa áll erdejében. Úgy gondoltam érdemes még egy kicsit körbejárni a falu határát, mert a G.Earth jellegzetes öreg fás mintázatot mutat a környező erdőkben. És nem is hazudik. Bármerre indultam öreg fákba botlottam. Négyszázas tölgyek, háromszázas bükkök, szép juharok, gyertyánok, körték. Épp csak akkorák, hogy a listás méret alsó határát súrolják. Gyertyánból 302-es a rangidős,( 46°11'33.45"É, 17°42'49.92"K), juharból ez a 320-as volt a legszebb (46°10'2.75"É, 17°43'40.79"K):
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)