Egy tavaszi Sellyei út során figyeltem fel az Okorág határában elterülő fás legelőre. A legelőt az Okor patak szeli ketté. Egyik felét már művelésbe fogták, a néhány megmaradt fa szántóföldön áll. A másik cserjésedik, elvadult:
A legelő mindössze néhány pusztuló tölgyből, és pár kőrisből áll. Listás fa nem akadt horogra:
A legnagyobb ez a 450-es. Gyökere közt rókatanya, oldalában legelésző őz:
Egy bokor mögül kilépve pár méterről néztem farkasszemet őkelmével. Annyira meglepődött hogy földbe gyökerezett a lába:
A szántóföldön kisebb-nagyobb tócsák. Bennük a megszokott ebihalak és rákocskák helyett az Okor áradása, majd visszahúzódása után kiszorult kishalak kínlódnak. A szúnyogok nem nézik hogy déli tizenkettő, ők és a hőség hamar hazaparancsolnak.