2014. november 2., vasárnap

Oleander szender

Gyerekkorom lepkegyűjtő évei alatt a legközelebb a szenderek kerültek hozzám. Csodás, titokzatos lepkecsalád, kolibriként lebegnek a virágok felett, egyes fajai hatalmas távolságokról vándorolnak hozzánk, és mindezek tetejébe ékszer szépségűek. 10 évesen, egyedül kezdtem gyűjteni. Kisvárosi srácként soha nem találkoztam igazi lepkésszel, a motivációt a könyvek nyújtották. Szegényes volt a az általam elérhető felhozatal, búvár zsebkönyv; rovarok között; lepkék, pillék pillangók; állathatározó volt a fő forrás. Aztán 12 éves koromban megjelent a Természet képekben című könyv, és benne ott pompázott egy addig soha nem látott,  hihetetlenül szép lepke: az oleander szender. Mediterrán faj, hozzánk csak nagyon ritkán vetődik el (összesen két tucat hazai adata van), így nem is álmodtam arról, hogy egyszer élőben láthatom. Aztán eltelt 30 év, és Makai Győző barátom leandereire egy hozzánk elvetődő kései vándor petéket rakott, amelyből jó húsz darab hernyó fejlődött. Győző önzetlenségének köszönhetően hozzám került három, így megpróbálkozhattam a nevelésükkel. Hernyólakhely:



A jó 10 cm hosszú, hatalmas hernyók igazi zabálógépek. Egy nap alatt 6-7 levelet is betermelnek, anyukám leanderei nem örültek érkezésüknek:




A bábozódás előtt a zöld hernyó elsötétedik:



A legtöbb szendertől eltérően nem földben bábozódnak. Összehúznak egy kis avart, föld felszínén talált törmeléket, és abba szőnek laza kamrát, amelyben bebábozódhatnak. Szerencsére mindhárom hernyóm rendben elvonult, és már csak várni kellett. 29 nap után, éjszakai álmomból avarzörgés ébresztett. Kibújt az első. Felmászott az akvárium oldalára eresztett hálón, majd lelógaszkodott és felpumpálta szárnyait:




Nagy élmény volt megpillantani, nemcsak nekem, hanem a családnak is:




Másnap jött a következő, majd harmadnap az utolsó. Mind éjszaka, éjféltájt bújt elő. Nappal pihentek, majd a szürkületben szárnyra keltek. Kicsit késői a dátum, de bízom benne, hogy még sikeresen visszaindulhatnak délre. Egy ekkora szender gond nélkül repül 50-60 km-es sebességgel, optimális esetben 1-2 nap alatt eléri az Adria partvidékét, ahonnan már nem akadályozza a hőmérséklet az Észak-Afrikai cél elérésében. Egy kis videó. Semmi különös, csak megrebegteti egy picit a szárnyait:



És a végére néhány kép természetes fényben: