A szokásos évzáró poszt. A pandémia természetesen erősen visszafogta az idei
orchideás lehetőségeket, de fura mód ez mégis jót tett az évnek. Elmaradt
néhány külföldi út, viszont több idő maradt a hazai tájakra koncentrálni. Soha
ennyi hazai helyre nem jutottam el, számos ritka változatot, hibridet sikerült
megörökíteni, jártam orchideák után a Bakonyban, a Pilisben, az Alföldön, a
Balaton környékén több alkalommal, és természetesen legtöbbet a
Villányi-hegységben, a Zselicben és a Mecsekben. Szerencsének mondható, hogy a
márciusi ciprusi túra még megvalósulhatott, és a Dolomiti júliusi útra csitult
annyira a helyzet, hogy arról sem kellett lemondanunk. Cipruson óriási az
orchideabőség, de maga a sziget nem fogott meg, egy nagy nyaralaóövezet a déli
oldal, alig található már természetes élőhely. A török oldal természeti
kincsekben gazdagabb, több csodaszép élőhelyen jártunk, de ott meg a
rendezetlenség, a természetédelem teljes hiánya a szembeötlő, így semmi nincs
biztosnágban, sok mindennek a léte/nem léte csak szerencse kérdése. A fajok
száma viszont tényleg lenyűgöző volt, és gyakorlatilag mindent sikerült
megvalósítanunk amit elterveztünk (és nagyon finomakat ettünk esténként:)). A
júliusi Dolomitok túra szintén fantasztikusan sikerült, a táj festői, a
tervezetteken túl is találtunk érdekességeket, de a túlturizmus miatt néha
zavaróan sok volt az ember az utakon, és az árak is tükrözték a hely
népszerűségét. Mindent össszevetve a legeredményesebb orchideás évet tudhatom
magam mögött. Az öreg fák keresésére is több idő jutott mint tavaly, találni
viszont alig sikerült, így a legszebb fás út a Pósfai Györgyék kíséretében tett
somogyi-baranyai kör lett, amelyből kiemelkedett a pazar nagyatádi cser
felkeresése. A jövő évi tervek homályosak, de remélem, hogy tavaszra
normalizálódik a helyzet, és újra lesz alkalmam minél több apróbb, vagy nagyobb
csodát lencsevégre kapni. A nagyatádi cser képével kívánok Mindannyiunknak
Boldog Új évet:
