Jankováci bükk

Versenyen kívül lemértem a jankováci nagy bükköt. Kéttörzsű, másfél méter körül kétfelé ágazik, így kapna két csillagot a magyar listán. Nagyobbnak gondoltam eddig, de az 580 cm is impozáns:

A bükkös szépsége:

Az én szépségeim:

Bejártam Kishárságy tágabb környékét. Egy beerdősűlt legelőt találtam a szőlőhegy felett, sok szép gyertyán, juhar alkotja, de a méretet nem ütötték meg. Én még nem találkoztam olyan szép szurdokvölggyel a Zselicben, mint ami Kishárságytól indul Somogyhárságy felé. Meredek falai helyenként biztosan vannak 15m mélyek, csalogatóan szép, követtem is egy darabig. Ide még visszatérek és végigjárom egyszer. Egy rétisas az útról:

Salgótarjáni dendromán találkozó

Útban Szekszárd felé beköszöntem a  zengővárkonyi gesztenyékhez. A gesztenyés rohamos ütemben pusztul, de ez a fa még viszonylag jó állapotban van:

A Jandala Attila szervezte dendromán találkozó másfél napján minden órában újabb élmények bombázták érzékeinket. Éjszakai panoráma a Salgó várból:

Reggeli fények fátyolában:

Az a fa ott 452-es:

Halódó ötszázas bükk:

 

Laci egy mókus fürgeségével kúszik a bükkre:

A másik oldalról is pazar:

Önkioldók élesítve:

Attila gyerekkori fényképének újrajátszása. Ma már kicsit szűk, de legalább kényelmetlen:

Attila mellett megedződünk. A Pécskő megmászása után kell a kalória:

Apró vulkánra emlékeztet ez az erodált meddőhányó:

Színpomás a légyölő galóca:

Kreatív fotó készülőben:

Sziklahasadékban:

A túra dendromán fénypontja ez a pazar bükk:

A csapat teljes létszámban:

Attila kedvenc bükkje dacol a gravitációval. Elképesztő látvány a szakadék felett lebegő fa:

A nap zárásaként számos listás fát mértünk a Medves-fensíkról nyíló egykori fás legelőn:

Somoskő vára felé:

Bazaltzuhatag:

Az úticél meghatározása:

A vadlibák meghozták az esőt:

Ismét a Medves-fennsík felé haladtunk, hol esőben, hol ködszitálásban, számos remek bükköt útba ejtve. Nyest szaladt előlünk a fára, szalamandra kúszott az ázott talajon, szinte minden sarkon találtunk valami természetbúvár csemegét. Az idő szerencsére hamar barátságosabbra fordult. Egykor bánya, ma tengerszem szépségű tavacska:

A vízben édesvízi medúzák ezrei:

A számos listás bükk, a vacsora a szlovák oldalon, az ingyen gulyásleves a Medves hotelben, az esti borozgatások, a remek sztorik már nem férnek bele a blogbejegyzésbe. Köszönöm Attilának és a többieknek ezt a fantasztikus hétvégét!

Ősz

Nem csaltam a perspektívával, ezek bizony pizzás-tál méretű gombák. A nagy őzlábgomba rántva isteni, és  a mérete miatt mással nem összetéveszthető:

Világító tölcsérgomba öreg gyertyánnal (ő viszont mérgező). Aki figyelt az előző bejegyzésekben, az kitalálhatja hol készült a kép:

Egy-két hete volt alkalmam megkóstolni a házi berkenye gyümölcsét. Sokat vártam tőle, de nagy csalódás volt. Egyszerű lasponya íze van, semmi különleges. Szeptemberben egy rakás finomabb gyümölcs terem, amelyeknél ráadásul nem kell vacakolni az utóérleléssel sem, így megértem miért tűnt el a szőlőkből. Ma megkóstoltam a vad rokon, a barkóca berkenye termését is. Na ez finom. Leginkább a csipkebogyóra emlékeztető, savanykás-édes, vad íz. Vadhúsok mellé mennyivel jobb lenne mint az áfonya.... Kis mellékszálként felhívom a figyelmet a barkóca berkenyék alatt elterülő unikális tányérra. A Zsolnay gyár korai korszakában rózsaszín porcelánok készültek, melyből Pécsett a Zsolnay negyedben nagyszerű kiállítás is látható. Akkoriban még nem a vitrinbe, hanem mindennapi használatra készültek az étkészleteket, így ezek elhasználódtak, és gyakorlatilag egyetlen egy sem maradt fenn. A Zsolnay negyedben kiállított Winkler Barnabás gyűjteményben pl. a rengeteg köcsög mellett mindössze két darab mélytányér szerepel. Nekünk van egy lapos és egy kistányérunk is. Olyan szép bíbor rózsaszín színe van, hogy simán megvennénk ha ma gyártanának ilyet (amúgy is halódik a Zsolnay, kutyának sem kell az ósdi porcelán, ha huszonhét réteg kézzel festett giccset is égetnek rá, egy ilyen megfizethető árú retro tömegtermékre talán nagyobb igény lenne).: