2009. augusztus 31., hétfő

Halálfejes lepke II.


Valamikor július végén búcsúztam el Farkincástól, a nálunk nevelkedő Halálfejes lepke hernyótól (link). Lassan lejárt a harminc nap, és a 33. után úgy gondoltam, az én lepkém már nem fog kikelni. Óvatosan kiborítottam a földet az edényből, és kisebb sokkot kaptam, amikor az aljáról kiborult a gubó, és benne a virgoncan fickándozó báb. Nálam okosabbak persze felvilágosítottak, hogy a lepkék bábideje nagyon rugalmas, Halálfejesnél általában 30 nap, de ha gondol egyet akkor lesz belőle 50. Szóval kár volt aggodalmaskodni, és felesleges kockázatnak kitenni a zargatással. Meg is ijedtem rendesen, és a félig összetört gubót a bábra borítva megpróbáltam helyrehozni a dolgot. Aztán tegnap este 1 órakor megtörtént a csoda, kaparás hangjára ébredtem, és a gubó felfordítása után előkerült a frissen kibújt szépség. Feleségem látva hogy itt már nem sok alvás várható rutinosan átköltözött a lányom szobájába, én meg lélegzetvisszafojtva figyeltem a gyönyörűséget, ahogy pihenőhelyet keres. A szárnyai még csökevényesek, folyadékot kell pumpálnia beléjük, hogy kifeszüljenek, és elnyerjék végső formájukat. Hiába próbálom rábirni hogy egy párnán tegye:

Nem áll le, míg a melkasomra kapaszkodva végre megül. Röpke egy óra ücsörgés vigyázülésben, és teljes szépségében tündököl:

Miután telepumpálta szárnyait, megnyugszik, és én is ledőlök. Nem sokáig tart a nyugalom, helikopterzúgásra ébredek. Sejtettem, hogy nem úszom meg a hajnalt, a szenderek ugyanis az éjszaka folyamán kétszer kelnek útra: a kora esti, és a hajnali szürkületben. A világítást gyorsan felkapcsolom, így a lepke épségben megéri a nappalt:

Az elhagyott gubó a bábburok maradékával:

Nincs más hátra mint a természetszerű fotózkodás, és az elengedés:

A barackfa törzsén igazán demonstratív a mimikri:

A Halálfejes lepke tavasszal indul el Afrikából, ahol addigra már kiég a vegetáció. Júniusra meg is érkezik Európába, ahol ha kedvező helyet talál lerakja petéit. A vándorlás iránya ősszel megfordul, a tápnövények és virágok Európában lassan eltűnnek, a lepkék pedig újra elindulnak Afrikába. Reméljük Rozsdás - ezt a nevet kapta lányomtól a második keresztségben - is rendben hazaér.

A végére egy gyenge videó, amin ha fülelünk kihallható a lepke hangja (háromszor "cincog", miközben kitessékelem a dobozból):

8 megjegyzés:

Hédi írta...

Ez valami elképesztő!

Ági írta...

Ez fantasztikus! Boldog ember vagy, hogy ilyeneket láthatsz!

totoro írta...

Köszönöm! Nagy élmény volt felnevelni (Az utolsó napokban ha hazaértünk mind rohantunk a vödörhöz, kibújt -e már) és örülök hogy nektek is tetszik!

Hédi írta...

Ez a valaha olvasott legjobb blogbejegyzés, izgalomba hozta az egész családot.

Ági írta...

Újra meg újra elolvasom. Találtam egyszer egy nagy, vörös hernyót. A képe Hédi számítógépén van. Egyszer megkérem, hogy rakja fel, el bírom képzelni, hogy megismered, milyen lepke csemetéje. Lehettett vagy 10 centi, a háta bíborbarna, oldalán alul-felül rózsaszín sáv, aminek a közepén fehér csík van. Később a lárvabőrét leányom megtalálta a sziklakertben, lehet, oda ásta be magát?

totoro írta...

A leírás alapján sajnos nincs tippem, a fénykép talán segítene. A hernyók amíg növekednek néhányszor levedlik bőrüket (fajtól függ hányszor), könnyen lehet hogy lányod azt találta meg. Ez nincs összefüggésben a bábozódással. Érdekesség hogy sok fajnál a vedlés után megváltozik a hernyó színe, pl. a Kis éjjeli pávaszem hernyója kis korában fekete, és csak később váltja zöldre a színét.

S-Ági írta...

Hű, de sszép! Nagy élmény lehetett! Köszi, h. megosztottad velünk!

Szabó Endre írta...

"Kissé" megkésve találtam a két érdekes bejegyzésedre a halálfejes lepkéről. Élveztem a leírást és a képeket egyaránt, gratulálok!