Halálfejes lepke II.

Valamikor július végén búcsúztam el Farkincástól, a nálunk nevelkedő Halálfejes lepke hernyótól (link). Lassan lejárt a harminc nap, és a 33. után úgy gondoltam, az én lepkém már nem fog kikelni. Óvatosan kiborítottam a földet az edényből, és kisebb sokkot kaptam, amikor az aljáról kiborult a gubó, és benne a virgoncan fickándozó báb. Nálam okosabbak persze felvilágosítottak, hogy a lepkék bábideje nagyon rugalmas, Halálfejesnél általában 30 nap, de ha gondol egyet akkor lesz belőle 50. Szóval kár volt aggodalmaskodni, és felesleges kockázatnak kitenni a zargatással. Meg is ijedtem rendesen, és a félig összetört gubót a bábra borítva megpróbáltam helyrehozni a dolgot. Aztán tegnap este 1 órakor megtörtént a csoda, kaparás hangjára ébredtem, és a gubó felfordítása után előkerült a frissen kibújt szépség. Feleségem látva hogy itt már nem sok alvás várható rutinosan átköltözött a lányom szobájába, én meg lélegzetvisszafojtva figyeltem a gyönyörűséget, ahogy pihenőhelyet keres. A szárnyai még csökevényesek, folyadékot kell pumpálnia beléjük, hogy kifeszüljenek, és elnyerjék végső formájukat. Hiába próbálom rábirni hogy egy párnán tegye:

Nem áll le, míg a melkasomra kapaszkodva végre megül. Röpke egy óra ücsörgés vigyázülésben, és teljes szépségében tündököl:

Miután telepumpálta szárnyait, megnyugszik, és én is ledőlök. Nem sokáig tart a nyugalom, helikopterzúgásra ébredek. Sejtettem, hogy nem úszom meg a hajnalt, a szenderek ugyanis az éjszaka folyamán kétszer kelnek útra: a kora esti, és a hajnali szürkületben. A világítást gyorsan felkapcsolom, így a lepke épségben megéri a nappalt:

Az elhagyott gubó a bábburok maradékával:

Nincs más hátra mint a természetszerű fotózkodás, és az elengedés:

A barackfa törzsén igazán demonstratív a mimikri:

A Halálfejes lepke tavasszal indul el Afrikából, ahol addigra már kiég a vegetáció. Júniusra meg is érkezik Európába, ahol ha kedvező helyet talál lerakja petéit. A vándorlás iránya ősszel megfordul, a tápnövények és virágok Európában lassan eltűnnek, a lepkék pedig újra elindulnak Afrikába. Reméljük Rozsdás - ezt a nevet kapta lányomtól a második keresztségben - is rendben hazaér.

A végére egy gyenge videó, amin ha fülelünk kihallható a lepke hangja (háromszor "cincog", miközben kitessékelem a dobozból):

Két út

Egy a magányos, kerékpáros-fakeresős fajtából, egy a családdal:

Első: Riticspuszta

A Szentlászló melletti Riticspuszta egykor Festetics birtok volt, tanyasi iskola működött rajta. Az érdekesség az a történetében, hogy még 1967-ben is okította itt az utolsó tanító a nebulókat, szám szerint kilencet. Micsoda ajándék lehetett ide járni! Rigófüttyös, őzes- nyulas, ringlós iskolábajárás. Csak földesút vezet ide, poros, szélein már bozót verte fel az öreg hársfasort. A hársfasor igazán impozáns, 450-es is akad fái között. Az iskola épülete szép állapotban, de a tanya maga lakatlan. Két nagy istállóépülete mögött az elcserjésedett legelőn négyszázas cserek és háromszázas hársak.

Riticspuszta messziről

Pusztuló magtár

Riticsi gyurgyalag:

Második: Görcsöny - Mánfa - Máré-vár

Egynapos kirándulásunkon Máré vára volt az úticél Magyaregregy mellett, közben érintettünk két olyan helyet is ahol még nem jártunk. Az első a görcsönyi kastély. Szokatlan skót stílusban épült kastélyt látni Magyarországon, pedig ez ilyen:

A kastély parkja is impozáns a tóval, bár nagy fákra sajnos nem lehettet számítani, hiszen az épület építésével egyidőben, 1901-ben alakították ki. A képek sajnos csalókák. A kastély tényleg szép, de idősek otthonaként működik. Amikor körüljártuk már kicsit megkopott tudatú anyókák ténferegtek, gondozók bagóztak az ajtók elött, és a konyhaablakok felől lecsószag terjengett. Erre feltette a koronát a portán bömbölő 3+2, és a park fokozatos pusztulásának, gondozatlanságának látványa.

Melegedünk rendesen, a park Gránátalmái szépen teremnek:

A második kitérőnk a mánfai Árpád kori templomhoz vezetett. Két szép ezüsthárs emeli ki a templom szépségét:

Aztán már tényleg irány Máré-vár. A hegy lábánál a parkoló közepén szép gyertyán álldogál. A lista végére odaérhet a 302 centijével:

A hegytetőn a vár lábánál szép bükk:

Hős várvédő:

Pazar kilátás:

Igazi sötét alagút teremmel. Csak a vaku fénye világítja meg:

A vár mondája is felettébb érdekes, érdemes elolvasni emitt >>>>.

Tölgyóriás!

Ma 9-től fél 5-ig úton voltam, 40 km kerékpár és minimum 15 km gyaloglás a mérleg, ha csak a duatlonteljesítményt nézzük :).

A program nagy vonalakban: Kerékpárral Somogyhatvanra, onnan földesúton Ceglédpusztára, közben kis kitérő egy reményteljes tölgyhöz (nem is említem többet, méreten alulinak bizonyult), majd onnan földesúton tovább a Lajosházai legelőre (közben egy kitérő Merenye felé egy tölgyhöz), majd tovább a Kálmáncsai erdő egy reményteljes részére. Visszafelé a Merenye-Görösgal útvonalon haza.

Most az egyszer megfordítom a kronologikus sorrendet, az igazán szép dolgok maradjanak csak a végére. A kálmáncsai erdőben sok a nagy tölgy, zömében négyszázasok, és listásként egymagában ez az 506-os (46° 5'34.87"É, 17°37'56.61"K):

Akad itt szép gyertyán is, 370 cm kerülettel (46° 5'57.95"É, 17°38'3.92"K):

Az erdő szélén. Beérett a parlagfű, lehet aratni:

Lajosháza legelője a kedvencem lett. Pici és színes. Olyan mintha nem is legelőn, hanem egy elhanyagolt kastélyparkban járnánk. Szép cserek, juharok, gyertyánok, körték, girbegurba négyszázas hársak sorakoznak.

Az öreg vadkörte terméssel tele:

372-es furcsa, bükköket idézően égbetörő juhar (46° 6'1.13"É, 17°38'58.35"K):

És egy 386-os vénséges vén gyertyán (46° 6'2.40"É, 17°39'16.04"K):

Kapitális cser, a kerülete 584 cm (46° 6'7.02"É, 17°39'11.33"K):

Ez a 317-es fa kifogott rajtam, beazonosítása folyamatban (Pósfai György Barkócaberkenyére tippel - 46° 6'5.03"É, 17°39'9.49"K):

Ceglédpuszta és Lajosháza között félúton tettem egy kitérőt egy reménybeli nagy tölgy kedvéért. Egymagában áll egy szántó szélén:

Vénséges vén, tiszteletet parancsolóan robosztus:

Odvában méhek vertek tanyát, a méretkezés kis bátorságot igényel:

Állványt nem hoztam, a méretarány emberke kedvéért egy bodza ágára akasztom a kamerát:

A kerülete 687 cm. A 15. a legnagyobb hazai tölgyek sorában (46° 4'33.26"É, 17°40'24.22"K)

Fót - Somlyó

Családi program miatt Gödöllőn jártunk. Átkeltünk Fóton, én meg gyorsan lecsíptem magamnak két órát a legendás Fóti Somlyó kedvéért. No persze csak a lepkészek körében legendás, itt él a Fóti boglárka (azóta már átkeresztelték, de én már maradok ennél a névnél), mely sokáig csak innen volt ismert hazánkból. Íme a hegy:

A Fóti boglárka sajnos csak június közepéig repül, így reménytelen volt találkozni vele. Fotóztam helyette két másik boglárkaszépséget. Ezt a nemtudommit:

És ezt az Ezüstkék boglárkát (Polyommatus coridon)

Felénk nem fordulnak elő, így nekem érdekes növények, a Közönséges bábakalács:

és a Réti szegfű:

A harminc fokban a hőgutát kockáztatva vágtam neki a hegyen futó tanösvénynek. A kiindulási ponton még egy kis tájékoztatófüzetet is kaptam.

A hegytetőn szerencsére molyhos tölgyes terül el, így némi árnyékhoz jutottam. Az erdő szélén Szürkeöves szemeslepkék járták óvatlanul násztácukat:

A tájékoztatóban meglepetésemre nagy fát is emlegetnek. Ezt a formás példányt az ország három legnagyobb molyhos tölgye közé sorolják. A dendromán ezen mosolyog, de azért fényképez:

A kerülete (szemre) 350 cm környékén.