2009. június 22., hétfő

Óriás énekes kabóca


Gyümölcsösökben, bükkösökben gyakran látni a fák oldalán kapaszkodó elhagyott kitinpáncélt, de a lakóval együtt elég ritkán kerül szem elé. Frissen kikelt Óriás énekes kabóca (Tibicina haematodes):

2009. június 13., szombat

Vásárosbéc - Lukafa


Ma feleségem egész napos nagytakarításba fogott, így erősen bíztatott, hogy menjek fázni - addig sem vagyok láb alatt :) Hát elindultam. Rég kinézett helyeket látogattam meg, amiket késő őszre tartogattam (tudom azt igértem idén már nem megyek, hát nem tudtam megállni). Az első úticél Vásárosbéc, ahol még télen a bekötőútról kiszúrtam egy megroskadt nagy bükköt:

Nem mértem le a szedertenger miatt. 420-430 lehet szemre, még egy-két évig elvegetálhat ( 46°10'11.11"É, 17°43'36.98"K ):

A vékony erdősávban szép bükkök sorakoznak, ez a kettő 410-es ( 46°10'9.90"É, 17°43'29.98"K - 46°10'9.35"É, 17°43'31.85"K) :


A legszebb ez az egészséges 452-es ( bizonytalan koordináták -46°10'11.91"É, 17°43'36.47"K):


Annyira átláthatatlan az erdő, hogy nem csodálkoznék ha még akadna néhány leméretlen fa. Ezt a szép 506-os csert is csak véletlenül vettem észre a sűrűben ( 46°10'10.46"É, 17°43'29.03"K) :


Az erdő alján egy öreg hársas húzodik, köztük vagy 100 méhkaptár. A szélsők közül lemértem a legcombosabbat, 470 körül mért a centi. Méhmentes időszakban kellene elnézni ide is, a kaptárokhoz közeli fákig nem merészkedtem. Most hordják a hársat, zúg az egész erdő.

A következő úticél a közeli Magyarlukafa erdeje.

Szép bükkök sorakoztak itt is, 410 ( 46°10'51.20"É, 17°45'1.97"K) , 430 ( 46°10'49.78"É, 17°45'2.88"K ), 430 ( 46°10'47.12"É, 17°45'4.12"K ) , 420 ( 46°10'46.41"É, 17°45'7.92"K) a mért adatok, de le-föl szlalomozva a domboldalon már nem volt energiám lemérni az összeset.

Egy 430-as:

Egy 420-as:


Miután kiértem az erdősávból, és visszaindultam a falu felé észrevettem egy nagyobb lombkoronát az erdőben. Újra utat törtem a tüskésben. Nem bántam meg:

Gyönyörű 560-as tölgy ( 46°10'37.54"É, 17°45'13.19"K):


A fázás mai rovarhozadéka:

Gyászcincér (Morimus funereus Müll.):

Kis színjátszólepke (Apatura ilia):


Iszonyú mennyiségű kullancs van idén. A ruhámról minimum ötvenet szedtem össze. Folyamatosan szedegettem ahogy mentem, de még így is vagy tízet már csak a bőrömből sikerült. Be kell már oltatnom magam. A képek minőségéért elnézést kérek, valahogy kikapcsoltam nap elején a kézremegésgátlót. A fele képem használhatatlan, és a másik felében sincs sok köszönet :(

2009. június 7., vasárnap

Az eperfa története


Az eperfa története egybeforrt a selyemlepke történetével, mely kész kalandregény. A selyemkészítés titkára ie. 2000 körül jöttek rá Kínában, és majd 3000 évig sikeresen meg is őrizték. A selyemlepke kicsempészéséért halál járt, de két perzsa szerzetesnek sikerült üreges vándorbotjának belsejében eljuttatnia a kincset érő petéket Bizáncba.

A fehér eperfa levele a selyemlepke egyetlen tápláléka, így amikor a XVII. században elkerült hozzánk is a rovar, vele együtt megjelent ez a kedves kis gyümölcsfa is. A selyemhernyó házi tenyésztése hazánkban is jövedelmező üzletnek bizonyult, így a selyemhernyó-tenyésztés állami támogatására a XIX. században az országutak két oldalára sok helyen eperfákat ültettek. A XX. század elején a parasztgazdaságokban elterjedt, és teljesen megszokott volt a selyemhernyó tenyésztése, olynnyira hogy európa harmadik legnagyobb selyemhernyótenyésztő nemzetévé váltunk. Bár a XX. század közepére a selymehernyó a jelentőségét vesztette, addigra a hazai fasorok nagy százalékát ezek a fák alkották.

Furcsa mód az eperfák végzetét épp egy másik lepkefaj, az Amerikai fehér medvelepke okozta. Ez a lepke Amerikából került Európába véletlenül behurcolva, ráadásul éppen hazánkon keresztül, a csepeli szabadkikötőn át 1940-ben. 1950-re óriási mértékben elszaporodott, a gyümölcsösökben akár tarrágást is előidézve. Gyors elterjedését fokozta, hogy kedvenc tápnövényei voltak az eperfa fajok - a fákon nyüzsgő hernyók ráhullottak az autókra, és nagy távolságokra eljutottak. Ekkorra az eperfáknak már nem volt gazdasági jelentőségük, a lombgyüjtés miatt megcsonkított fakoronák sem voltak túl tetszetősek, így hogy elejét vegyék az inváziónak, irtani kezdték őket.

Ma már csak kevés helyen maradtak meg egész fasorok. Szigetvárról 3 km bicikliút Basalra, és egy vén eperfákból álló fasor fogadja az éhes/szomjas vándort:

Az idős eperfák roskadoznak a terméstől:

A legédesebb a fehér eperfa termése. A selyemhernyó is ennek a levelét kedveli leginkább:

A fekete termésű viszont istenien össze tudja kenni a kezünket/ruhánkat:

Az eperszakértők a hibridre esküsznek:

2009. június 1., hétfő

Elpusztult a legnagyobb Kőris


A május 22-i vihar Ladtól nem messze ért. Ekkora ítéletidőt én még nem értem, törtek körülöttem a fák. Szigetváron háztetők, garázstetők repültek le gerendástól, fák tucatjai törtek derékbe. Valahol már akkor éreztem hogy ezt a vihart a nagy kőris nem vészelhette át. Tegnap jött a bizonyosság, Szél Győző a helyszinen járt és ledőlve találta. Kicsit a gyerekemnek érzek minden fát amit én találok, így nem is bírtam ki, elindultam hogy személyesen is megnézzem.

Útközben betértem Somogyhatvanba, ahol egy nagy tölgyet sejtettem. Meg is lett, egy irgalmatlan nagy kivágott tuskó képében. Bőven 500 feletti lehetett nem is olyan rég, rajta két szarvasbogár viaskodott:

Egyenlőtlen küzdelem:

A győztes:

Változatosságként Patosfa felől közelítettem meg a nagy kőrist. Meglepetésemre egy szép kis halastóba botlottam, a halastótól csak egy vékony erdősáv választotta el az írtást. A vihar a fiatal fákat sem kímélte, az előtérben a szétszaggatott, félbetört fiatalok, hátul a kőris:

A kidőlt vénség:

A belseje mint a szita:

Kisragadozó lakhatta az odút, még őzlábat is behordott:

A 600-as tölgy egy kis fazonigazítással megúszta:


Visszafelé egy kis fájdalomdíj. A kis tó felső vége feletti csatorna partján két masszív fűz áll. Az egyik már listás méret. Két méter magasan kétfelé ágazik.

A kerülete 603 cm ( koordinátám sajnos nincs, de a tó felső végének nyugati oldalán, a tó feletti elvezető árok túloldalán áll) :

Friss színekben csaponganak a Málna-gyöngyházlepkék (Brentis daphne):