2011. május 8., vasárnap

A gyermekkor íze - Mecseki tea


Gyerekként nyaraimat a Zselicben töltöttem, a nagymamámnál. A dombteteji kis faluba csak földes út vezet azóta is, de a nagyszülői ház már az enyészeté. A nyarakhoz hozzátartozott a nagymamám főztje, a reggeli vajas, a délutáni zsíros-cukros kenyerek, és a napi rendszerességgel fogyasztott zöld "mecseki" tea. A padláson kötegekben lógott a szárított teanövény, ezt hordtuk le és tettük a soha el nem mosott teás fazékba. Ez a tea azóta sokszor eszembe jutott, emlékszem hogy szerettem gyerekkoromban. Kérdezgettem a családot, de senki nem tudta milyen növény is rejlik a név mögött. Az internet szerencsére itt is segített, pillanatok alatt meglett mit kell keressek. A Nagyvirágú méhfű nem védett, így irány a zselici erdő!

Még virít a kardos madársisak:

És a várva várt méhfű. Két-három centiméteres virágaival nagyon mutatós növény. Nem nő tömegben, jókora területet bejártam, míg összejött a tervezett mennyiség:

Itthon a nagy részét hagyományos módon csokrokba kötve fellógattam, a maradékot pedig gyorsan leszárítottam a házi aszalón. Az íz a régi, félig elfeledett: édes, fűszeres. Próbálom megosztani az örömöm a családdal, de ők csak fintorogtak. Nem tudják mi a jó :)

1 megjegyzés:

Alec bakan írta...

Szevasz, az én édesanyám is oda van a mecseki teáért és van is egy kis bokor a kertben de nem nagyon akar szaporodni pedig nem is igazán szedünk róla....
ma megálltam legalább hat helyen a mecseken és mindenhol körülnéztem de egy darabot sem találtam... ha megosztanád velem hogy merre van a lelőhelyed nagyon hálás lennék, én is szívesen szednék egy csokorral...

Bakány Gábor ( abakany@gmail.com)