2016. december 27., kedd

A szokásos évzáró poszt

Orchideafronton nem panaszkodhatok, a terveim jó része megvalósult, az eddig látott fajok száma 63-ra emelkedett. Ismét eljutottam Horvátországba, és új célpontként Ausztriába is. A legnagyobb fogás is a sógoroknál született, a papucskosbor bakancslistás vágyam volt, nagy élmény volt ráakadni. Talán az idei évben mászkáltam a legtöbbet hazai tájakon is, főleg a Villányi hegységben, a Mecsekben és környékén, de mivel inkább új élőhelyeket keresgéltem, mint fotós célpontokat, ezek jó része nem került bejegyzésre, csak egy-egy jellemző, vagy a szándékomnak megfelelően megvalósult képet posztoltam róluk.

A családi kirándulások is jól alakultak, voltunk tavasszal a nyugati országrészben, itt néhány szép fát is útba ejtettünk, majd ősszel Olaszországban Toszkán tájakon jártunk (erről nem készült bejegyzés, mert maradtunk a hagyományos látnivalóknál).

És végül a fák. Sajnos méltatlanul háttérbe szorultak. A környéken elfogytak, egyre messzebb kellett mennem ismeretlen területekért. Ezeknek az utaknak a zöme is eredmény nélkül zárult, nem írtam róluk (bár lehet kellett volna, mert néha már nem tudom, hogy a térképen kinézett helyen nem jártam -e már korábban). Szégyenletes, de ez évben 1, azaz mindösszesen egy darab új találatot jegyezhettem. A saját fák hiányáért részben kárpótol, hogy országos viszonylatban még mindig sok remek fa kerül elő, és még ha nem is az én találataim, de megcsodálhatom őket Gyuri havi rendszerességű beszámolóiban.
Ha a fák el is maradtak, azért volt egy kerékpáros dendromán találkozó a szervezésemben, talán sikeresnek mondható, és jó élményként emlékeznek rá a többiek. Az ősz legnagyobb eseménye az alföldi pusztákon összegyűlt daru tízezrek látványa volt, ez az út is a dendromán csapat lelkének, Pósfai Györgynek köszönhető.

Mi várható jövőre? El szeretnék merülni kicsit jobban a közeli orchideafajokban, még bennem maradt jó pár kép, ami a fejemben él, de még nem sikerült kicsiholnom a gépből. A fakereső utakat igyekszem kiterjeszteni, néhánynál nem lesz több, de kicsit messzebbre tekintek majd. A blogolás marad, jó  tükör ez nekem, kicsit napló/filofax jellege is van, meg a bejegyzéseken azt is érdekes látnom, ahogy változok a korral. Soha nem voltam egy bőbeszédű típus, de egyre nehezebben csikarok ki magamból pár mondatnál többet (ez valami tudattalan "csak akkor beszélj ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani" dolog, azt hiszem), ezért folyamatosan tolódik el a műfaj a fotoblog irányába. Ez van, ezen nem tudok változtatni. És még utoljára, azt hiszem tartozom ezzel már régóta sokaknak: szeretnék köszönetet mondani azoknak a hasonszőrű dendromán, botanikus vagy orchidióta barátaimnak akikkel egymást segítve hajtjuk a mániáinkat.

Nincsenek megjegyzések: