Két út

Egy a magányos, kerékpáros-fakeresős fajtából, egy a családdal:

Első: Riticspuszta

A Szentlászló melletti Riticspuszta egykor Festetics birtok volt, tanyasi iskola működött rajta. Az érdekesség az a történetében, hogy még 1967-ben is okította itt az utolsó tanító a nebulókat, szám szerint kilencet. Micsoda ajándék lehetett ide járni! Rigófüttyös, őzes- nyulas, ringlós iskolábajárás. Csak földesút vezet ide, poros, szélein már bozót verte fel az öreg hársfasort. A hársfasor igazán impozáns, 450-es is akad fái között. Az iskola épülete szép állapotban, de a tanya maga lakatlan. Két nagy istállóépülete mögött az elcserjésedett legelőn négyszázas cserek és háromszázas hársak.

Riticspuszta messziről

Pusztuló magtár

Riticsi gyurgyalag:

Második: Görcsöny - Mánfa - Máré-vár

Egynapos kirándulásunkon Máré vára volt az úticél Magyaregregy mellett, közben érintettünk két olyan helyet is ahol még nem jártunk. Az első a görcsönyi kastély. Szokatlan skót stílusban épült kastélyt látni Magyarországon, pedig ez ilyen:

A kastély parkja is impozáns a tóval, bár nagy fákra sajnos nem lehettet számítani, hiszen az épület építésével egyidőben, 1901-ben alakították ki. A képek sajnos csalókák. A kastély tényleg szép, de idősek otthonaként működik. Amikor körüljártuk már kicsit megkopott tudatú anyókák ténferegtek, gondozók bagóztak az ajtók elött, és a konyhaablakok felől lecsószag terjengett. Erre feltette a koronát a portán bömbölő 3+2, és a park fokozatos pusztulásának, gondozatlanságának látványa.

Melegedünk rendesen, a park Gránátalmái szépen teremnek:

A második kitérőnk a mánfai Árpád kori templomhoz vezetett. Két szép ezüsthárs emeli ki a templom szépségét:

Aztán már tényleg irány Máré-vár. A hegy lábánál a parkoló közepén szép gyertyán álldogál. A lista végére odaérhet a 302 centijével:

A hegytetőn a vár lábánál szép bükk:

Hős várvédő:

Pazar kilátás:

Igazi sötét alagút teremmel. Csak a vaku fénye világítja meg:

A vár mondája is felettébb érdekes, érdemes elolvasni emitt >>>>.

Tölgyóriás!

Ma 9-től fél 5-ig úton voltam, 40 km kerékpár és minimum 15 km gyaloglás a mérleg, ha csak a duatlonteljesítményt nézzük :).

A program nagy vonalakban: Kerékpárral Somogyhatvanra, onnan földesúton Ceglédpusztára, közben kis kitérő egy reményteljes tölgyhöz (nem is említem többet, méreten alulinak bizonyult), majd onnan földesúton tovább a Lajosházai legelőre (közben egy kitérő Merenye felé egy tölgyhöz), majd tovább a Kálmáncsai erdő egy reményteljes részére. Visszafelé a Merenye-Görösgal útvonalon haza.

Most az egyszer megfordítom a kronologikus sorrendet, az igazán szép dolgok maradjanak csak a végére. A kálmáncsai erdőben sok a nagy tölgy, zömében négyszázasok, és listásként egymagában ez az 506-os (46° 5'34.87"É, 17°37'56.61"K):

Akad itt szép gyertyán is, 370 cm kerülettel (46° 5'57.95"É, 17°38'3.92"K):

Az erdő szélén. Beérett a parlagfű, lehet aratni:

Lajosháza legelője a kedvencem lett. Pici és színes. Olyan mintha nem is legelőn, hanem egy elhanyagolt kastélyparkban járnánk. Szép cserek, juharok, gyertyánok, körték, girbegurba négyszázas hársak sorakoznak.

Az öreg vadkörte terméssel tele:

372-es furcsa, bükköket idézően égbetörő juhar (46° 6'1.13"É, 17°38'58.35"K):

És egy 386-os vénséges vén gyertyán (46° 6'2.40"É, 17°39'16.04"K):

Kapitális cser, a kerülete 584 cm (46° 6'7.02"É, 17°39'11.33"K):

Ez a 317-es fa kifogott rajtam, beazonosítása folyamatban (Pósfai György Barkócaberkenyére tippel - 46° 6'5.03"É, 17°39'9.49"K):

Ceglédpuszta és Lajosháza között félúton tettem egy kitérőt egy reménybeli nagy tölgy kedvéért. Egymagában áll egy szántó szélén:

Vénséges vén, tiszteletet parancsolóan robosztus:

Odvában méhek vertek tanyát, a méretkezés kis bátorságot igényel:

Állványt nem hoztam, a méretarány emberke kedvéért egy bodza ágára akasztom a kamerát:

A kerülete 687 cm. A 15. a legnagyobb hazai tölgyek sorában (46° 4'33.26"É, 17°40'24.22"K)

Fót - Somlyó

Családi program miatt Gödöllőn jártunk. Átkeltünk Fóton, én meg gyorsan lecsíptem magamnak két órát a legendás Fóti Somlyó kedvéért. No persze csak a lepkészek körében legendás, itt él a Fóti boglárka (azóta már átkeresztelték, de én már maradok ennél a névnél), mely sokáig csak innen volt ismert hazánkból. Íme a hegy:

A Fóti boglárka sajnos csak június közepéig repül, így reménytelen volt találkozni vele. Fotóztam helyette két másik boglárkaszépséget. Ezt a nemtudommit:

És ezt az Ezüstkék boglárkát (Polyommatus coridon)

Felénk nem fordulnak elő, így nekem érdekes növények, a Közönséges bábakalács:

és a Réti szegfű:

A harminc fokban a hőgutát kockáztatva vágtam neki a hegyen futó tanösvénynek. A kiindulási ponton még egy kis tájékoztatófüzetet is kaptam.

A hegytetőn szerencsére molyhos tölgyes terül el, így némi árnyékhoz jutottam. Az erdő szélén Szürkeöves szemeslepkék járták óvatlanul násztácukat:

A tájékoztatóban meglepetésemre nagy fát is emlegetnek. Ezt a formás példányt az ország három legnagyobb molyhos tölgye közé sorolják. A dendromán ezen mosolyog, de azért fényképez:

A kerülete (szemre) 350 cm környékén.

Halálfejes lepke

Goji bogyóról került elő az egyik legtitokzatosabb és legkülönlegesebb lepkénk hernyója. A Goji bogyó kínai mindent gyógyító csodanövényként rendelhető a katalógusokból, miközben sok helyen tele vele az árokpart. Gyakorlatilag megegyezik a mi Ördögcérnánkkal. A hernyó maga is csodálatos, hatalmas jó 10 cm hosszúságú, és ujjnyi vastag jószág. A kép estefelé készült, ezért a színeket sajnos már nem adja vissza:

A Halálfejes lepke a legnagyobb testű európai lepke. Ezt a hatalmas testet lehetetlen lenne nektárral megtölteni, ezért a lepke a méhkaptárakba is behatol, hogy mézet raboljon. Erős kitinpáncélzata, és vastag szőrbundája megvédi amíg csak egy-két méhhel kerül szembe. Sokszor azonban pórul jár, a méhek halálra szurkálják és tetemét kidobják a kaptár elé. Különlegessége még, hogy ciripelő hangot hallat. Erre csak néhány lepke képes, a halálfejes lepkének viszont a bábja és hernyója is percegő hangot ad. ( Ez utóbbit én nem tapasztaltam a bábban pedig a már kibújásra készülő lepke ad hangot).

A halálfejes lepke igazi vándorlepke. Tulajdonképpen afrikai faj, csak európa legdélibb partvidékén találjuk meg télen. Innén repül északra, és útközben, ha elég táplálékot talál lerakja petéit. Az itt kifejlődött lepkék ősszel visszaindulnak délre.

A mi hernyónk - Panna lányom Farkincásnak keresztelte el - nem sokáig vacakolt, már a második nap elsötétedett, (ez a jele a közelgő bábozódásnak) és keresni kezdte a talajt, amelybe beáshatja magát. Meg is kapta egy homokozóvödörben a laza kerti föld és perlit keverékéből álló közeget - remélem megfel neki. A vadon befogott hernyók egy részéből sajnos nem lesz lepke, mert a fürkészdarazsak - a rovarvilág kakukkjai - belepetéznek a hernyókba. A bebábozódásig semmi jele a fertőzésnek , viszont a bábból a lepke helyett darazsak fejlődnek ki.

A hernyó színe a bábozódás közeledtével elsötétedik, és nyugtalanná válik:

Egy perc alatt beásta magát. A halálfejes lepke bábidőszaka kb. 30 nap, így viszlát Farkincás augusztus végén!

Farkincás kalandjainak folytatása emitt >>>>>>

Újra Patosfa

A ladi nagy fák lelőhelye és a patosfai erdő egy jókora erdőtömb részeit képezik, így éltem a gyanúperrel, hogy a patosfai részen még érdemes körülnézni. Rengeteg a vad, hol szarvascsapatba, hol dámborjúba, hol dámbikába botlottam. A bika volt a legtürelmesebb fotoalany:

Az erdő olyan vegyesfelvágott amihez még nem volt szerencsém. Itt minden van: öreg tölgy, cser, bükk, gyertyán, juhar, körte, kőris, akác. Hatalmas területen, de sajnos nem túl sűrűn helyezkednek el az öreg fák, így rengeteg gyaloglásba került nagyjából bejárni. Még így sem vagyok biztos hogy nem maradt -e el a java.

Bükkből a legtöbb nagy fa kidőlve hever (talán a vihar is besegített itt is), de néhány azért még lábon áll. Két 410-est, és ezt a 450-est mértem (Nem pontos koordináták - 46° 9'22.68"É, 17°40'37.47"K):

Az illedelmesebbje már messziről köszöntött. Ahojte!!!:

Juharból 310-est mértem, Gyertyánból ez a 330-as a legnagyobb (Nem pontos koordináták - 46° 9'21.52"É, 17°40'25.59"K) :

Már épp hazaindultam amikor véletlenül belebotlottam a nap legkomolyabb fájába. Öreg, leharcolt tölgy, ráadásul egy nagy ágát ennek is elintézte valamelyik vihar. Elsőre nézegetem a centit, nem értem hogy lehet hogy 480-at mutat, amikor jóval nagyobbnak saccoltam. Aztán persze rájövök hogy egy méterrel már odébb járok, így a kerület 580 cm :) ( 46° 9'13.77"É, 17°40'30.89"K)

Az árnyas helyeken gyakori a Kis fehérsávos lepke (Neptis sappho):

Mementó egy eltűnt lepkéért: A kis rókalepke

Gyerekkorom lepkegyűjtős éveinek kezdetén talán az első fogott faj. A kertben a büdöskéken, törökszegfűn tucatjával csapongtak, kifejezetten közönséges volt. Emlékszem amikor csalánról begyűjtöttem egy hernyófészket, majd kartondoboz elejére átlátszó fóliát ragasztva inszektáriumot barkácsoltam. Ebben nevelgettem fel a szőrős kis hernyókat, naponta friss csalánlevéllel kényeztetve őket. Amikor kikelt a 15-20 lepke, szabadon engedtem őket.

Kis rókalepke - Nymphalis urticae (fotó: Iván Miklós)

A Kis rókalepke néhány évvel ezelőttig az egyik legközönségesebb fajunk volt. A klímaváltozás miatt szeszélyesre fordult időjárás azonban megpecsételte a sorsát. A lepke a telet imágó alakban, barlangokba, pincékbe húzódva vészeli át. Amikor túl korán melegre fordul az idő, akkor idő előtt szárnyra kel, majd ha az ismételten lehűl, elpusztul. Az elmúlt évek szokatlan időjárása folyamatosan apasztotta az állományt, míg az idei évre a magyarországi Kis rókalepke populáció gyakorlatilag megsemmisült.

Sajnos a változékony tél nemcsak a Kis rókalepkét sújtotta, hanem az összes imágó alakban áttelelő lepkét, így pl. a Nagy rókalepkét, a Gyászlepkét és a Nappali pávaszemet. A Nappali pávaszem egyedszámában már szintén észrevehető csökkenés tapasztalható.

A környező országokból még van remény a Kis rókalepke visszatelepülésére is, így talán nem kell végleges búcsút vennünk kedves kis ismerősünktől.

Merenye tölgye

Az öreg fák keresésének velejárója, hogy tele van a fejem adatokkal: - itt láttam egy nagy fakoronát, - amott egy reményteljes erdő fekszik, - emitt nem jártam be a teljes területet, stb.. Ezen post-itek közös pontja, hogy majd alkalomadtán - ha meg nem feledkezünk róluk - előkapjuk és leelenőrizzük őket. A téli merenyei (vagy patapoklosi - ahogy tetszik) fás legelő felkeresése közben egy távoli nagy tölgykorona emlékét raktároztam el, mely a közvetlenül a falu alatt elterülő legelő, és egy erdősáv találkozásánál állt. Ma volt egy kis időm, így elindultam leelenőrizni. A falu felől, az erdőt átszelve közelítettem meg a legelőt.

Az erdősáv beerdősült fás legelőnek bizonyult. Egymást érték a jó 400-as tölgyek:

A legnagyobb ez a 495-ös:

Valahogy így kéne megpillantani minden nagy fát. Ahogy közeledtem az erdő széle felé, egy kis lomb-ablakon - mint egy üvegfestmény - beragyogottt egy hatalmas tölgy koronája:

Ahogy kiértem az erdőből elámultam. Nagyszerű tölgy, hatalmas, egészséges. Az egyik legszebb amit eddig láttam:

A kerülete 619 cm (46° 3'34.00"É, 17°42'22.35"K)